Rózsaszín jajgatások Szemeink hullámokban látnak amit látunk, az több, mint a vágyott Csodálat Bőrödön látom, az Élet folyóját szemeimmel hömpölygöm minden árkát, lágyan felköszöntöm a Boldogság Szerelmetes illatát, a Csókba látlak túl az imádat tengerén, itt ott füledbe morajlok felbőszült kéjrezgéseket ám az összes pihéd az ajkadhoz vezet nem várom, de tudom, nyílik a kelyhed forróvá válik a lüktetésed a szájszéleken meg a gyönyörűség, fel remeg, ilyet nem alakít színész csak legszebb nő - fenegyerek táncra perdülnek, a nyelvek bársonyos mozdulatokkal feleselnek nedveken csúszva, fonásokba olvadnak a pillanathoz mégsem ragaszkodnak Ízeket, Egymásba rajongva tolnak a vágy volt a mutatóperc a Most, meg Forrássá lett, mely, maga a Szeretés akár az első nyakadba borult váratlan ölelés éreztük, ez nem az egymásnak feszülés sehol egy indulat, csak a megérkezés könnyű széllel fonásba hívogat így integet: erre gyere, lásd; az Áradás maga az élvezet lelkeden meg a bimbók a csodái nyílnak hol is, sóhajod, akár egy Hullámzó Óda szinte reszketek ahogy a földrengésed leszek a csúcsokon a lángok égetve ölelkeznek kívánságod, maga az óhajdallamod, bennem lobogj hatalmast, fényest, íves fenyőillatot hol az érzések tisztán szikráznak és hullanak a semmibe ahogy velünk repül az Érzékfelettibe ! karolva lebegj, lásd hogy állva a Semmiben lépdelünk, egymásba járva a körökben haladunk végtelen körré olvadunk, ahogy és egyre csak érződik az Egyé vált illatunk Nevess kacagva mert a szájgörbületeket most elhagyom testeden lejjebb, beljebb csónakázom leheletemet fröccsenő habokkal forrósítom a szőrszálakat simává hajlítgatom és forrón babusgatom magam, már lábujjhegyen sem látom a MInden egyszerre….. Nő bennem csakúgy villámokkal nappali fénnyé fényesedem ahogy a belső földrengés egyre csak zúg, dörög testemen át az arcodat meg lüktetésóhajok virágozzák forró a déli Karnevál, ringatja eleven pezsgő testedet, egyre csak tovább már bánom, hogy nem téptem le azonnal a ruhád! Árkodba, most bújok be, megcsókol - Ó ez a rózsaszín jajgatás a hangokkal együtt a színes nedvekbe, elveszve szálakká tekeredem csókollak; magam vagyok a száj miként Íz zuhatagban fürdök veled, ahogy a habot is a lábak közé emelem tudom, hogy keményen szereted, így hát még izzítom lankákat nyelvemmel hűtve forrósítom és egyszer csak a Forrásba puhán beleütközöm Eggyé válok vele, a Nyelv és a Bőr vagyok máris gyönyört szerteszéjjel ordítok! Ehhez a bársony, nem is tapintás, megsimít újra a jajongás, csakúgy dől belőled a zápor és a villámlás mihelyt közeleg a viharod megint, úgy int, ahogy feszít pattannak kéjek mámorok, a Szikrák rezegnek, akár a szapora csillagok forró mézes teremtésgyöngyöket lélegzeted is, hamarjában egyre csak téped, bennük van az újabb és újabb élvezésed lüktetve habzsolnak! a kacagva reszketések, végtelen mélységbe indul a vendéged hol szép lassan beléd hatol a Penna aztán szilárdan írni kezd, hogyan is jajgat egy ritmikus Hurrikán, a világító torony, meg csak csontkeményem ki-be és körbe jár, a Válasz: forró gyűrűkkel fonva csókol az élvezet királynője most tombol ! a szarvasbőgés ehhez képest, kutyafüle így az élvezetzenész is irigykedve csettintgetne vagy egy sakálnőstény, ki az egész éjszakát, mélytorokból ordítja a dzsungelen át ám most mégis ott fekszik, az élvezettől kinyúlva, lebegve dalolva gyere kedvesem, újra engedj be, ám ezt már nem írjuk ide, le